Aktuális cikkek

Szentlőrinc újra a központban

Idén augusztus 10–12. között rendezik meg a hagyományos szentlőrinci mezőgazdasági és élelmiszeripari kiállítás és vásárt.

 

A kiállításról

A Szentlőrinci Gazdanapok a Baranya Megyei Vállalkozói Központ Alapítvány változatlanul legnagyobb projektje 1994-ben került első alkalommal megrendezésre, idén ünnepli 25 éves jubileumát.

Az eltelt 25 év után könnyű és nehéz is rendezvényünkről beszélni. A kiállítás eddigi „életében” az első igazán nagy mérföldkő, hiszen mögöttük negyed század, mely alatt a Szentlőrinci Gazdanapok a szakma és a látogatók számára mára egyaránt kedvelt rendezvény lett. Sokat dolgoztak azon, hogy kiállításunk tematikája, szakmaisága és eseményei olyan komplex kínálatot biztosítsanak, amellyel idén és a jövőben is versenyképes a hazai „agrár-kiállítások” között.

Miről is szól ez a 25 év?

  • a kiállítás a Dél-Dunántúl legnagyobb agráreseménye, az országosan is rangos agráresemény, mára elmondható nemzetközi mezőgazdasági vásár is,

  • céljuk, hogy a rendezvény változatlanul reprezentálja a mezőgazdaságot és az élelmiszeripart, benne az utóbbi években országosan is egyre nagyobb teret kapó „hazai terméket”, olyan tartalmas ötvözött szakmai esemény, melyben a „szakmázás” mellett a könnyed kikapcsolódás lehetőségét is megtalálják vendégeik,

  • a kiállítás szakmaiságát évek óta több területen erősítik, úgymint pl. a reprezentatív mező- és gépkereskedelmi kiállítás, a hozzá szervesen kapcsolódó szántóföldi gép- és technológiai bemutató (péntek délután, szombat délelőtt), az agrárinputok bemutatása, a hazai élelmiszergyártás felvonultatása, a szakmai nap évről–évre más aktualitásokat fókuszba helyező tematikus konferenciaprogramja és nem utolsó sorban a gazdasági haszonállatok bemutatói, melyek így együtt átfogó betekintést nyújtanak a gazdáknak,

  • szakmai nap idén, a korábbi évek mottóját megtartva – „A helyi gazdaság a vidék jövője” – címen gyűjt csokorba szakmai aktualitásokat. Délelőttje a PRECÍZIÓS gazdálkodásról, délutánja a AGRÁR- és VIDÉKFEJLESZTÉSRŐL szól. Pénteken délután a mindig aktuális agrárfórumon vehetnek részt az érdeklődők, szombati napon pedig az állattenyésztőket hívják meg egy kerekasztal beszélgetésre, melynek fókuszában a novemberben életbe lépő új állattenyésztési törvény és kapcsolódó rendelkezései lesznek,

  • az Agrárfórum és vidékfejlesztési műhely fő előadója és vendége Dr. Mezei Dávid helyettes államtitkár úr lesz az Agrárminisztérium részéről,

  • kiemelt programelemmel bővülnek, több éves előkészítő munka eredményeként útjára indul a PARTNERORSZÁG program, mely a Horvát Köztársaság bemutatkozásával indul útjára. Horvátország egész területéről összesen 42 kiállító érkezik a gazdanapokra és mutatkozik be a szakmai és nagyközönségnek,

  • e PARTNERORSZÁG programhoz szervesen kapcsolódik a kultúra is, színes műsorokat (zene, tánc, majorettek) is láthat majd a megnyitó és a vásár közönsége,

  • szakmai tartalom mellett megemlékeznek a kiállítóikról, partnereikről, részükre a kiállítási nagydíjak mellett jubileumi elismeréseket adnak majd át,

  • ismét a programjaink között lesz a közkedveltté vált Szentlőrinci Vágta,

  • udvaraik” (Baranya, Őshonos és Káca udvarok) ismét megtelnek élettel, lesz bennük őshonos gazdasági állat, agrártörténeti és kézműves bemutató, népies gasztronómia és sok-sok más érdekesség,

  • A kiállítók száma ismét meghaladta a 400-at, a látogatók száma terén nagy várakozással tekintenek a jövő hét végére, s remélik az előző évek 25 ezres létszámát ismét elérik a kiállítás 3 napja alatt,

  • nagy erővel készülnek a gazdanapokra, várják a vendégeket, mind a szakmai, mind a protokolláris körökből,

  • a PARTNERORSZÁGI program nem csak indul hanem reményeik szerin tovább is épül.

  • a vásáron idén legrégebbi médiapartnerükkel, az AGRO NAPLÓ-val útjára indították „A Gazdanapok Ászai” elnevezésű mezőgazdasági középiskoláknak szóló versenyt. Örömmel mondhatják, hogy ez megmozgatta az intézmények, a diákok, és – a nyeremények számából ítélve – a cégek fantáziáját. A versenyre a 3 baranyai mezőgazdasági középiskolából 6 csapat nevezett.

Kiállításunk tematikája, bemutatkoznak

A kiállítás változatlanul tartja magán a szakmai „műfajához”, így az alábbi fő elemek építik majd fel:

  • a fedett pavilonok kiállítóstandjain termékeikkel és szolgáltatásaikkal a mezőgazdasági, élelmiszeripari cégek, a finanszírozási szektor, oktatási intézmények és az agráriumhoz kapcsolódó különféle ágazatok, üzletágak képviselői,

  • a kiállítás szabadtéren mezőgépek hazai és külföldi gyártói, a Magyarországon forgalmazott márkák kereskedői, erőgépek, munkaeszközök, technológiák és kisgépek,

  • gazdasági haszonállatok, különféle kisállat és hobbiállat fajták,

  • neves előadók, a tudományos élet, az agrárpolitika jeles képviselői a szakmai napon és az agrárfórumon,

  • kiállítóink között a gasztronómiai hagyományok őrzői ételkóstolókkal, régies és új ízekkel, specialitásokkal,

  • a vásáron, a megszokott színes szórakoztató programok, népies játékokkal, hagyományőrző bemutatókkal,

  • kézműves vásár keretében népi iparművészek és kézművesek, s mellettük sok minden érdekesség.

  • a Baranya megyei mezőgazdasági középiskolák, amelyek az AGRO NAPLÓval közös szervezésű, „A Gazdanapok Ászai” vetélkedő keretében megküzdenek Baranya megye legjobb iskolája címért. A fődíj egy 3 napos kirándulás Horvátországba, a Krk szigeti sonkafesztivál és helyi termelők meglátogatása 2018 októberében a Baranya Megyei Vállalkozói Központ szervezésében.

Kiállításunk számokban:

  • Szakmai kiállítók: 202
  • Őstermelők, kistermelők: 35
  • Gazdasági állatkiállítók: 12
  • Kisállat kiállítók: 114
  • Exota kiállítók: 31
  • Kiskereskedők, árusok: 22
  • Összesen: 416

ebből külföldről érkezett kiállítóink:

  • Horvátország: 42
  • Románia: 3
  • Németország: 1
  • Szerbia: 1
  • Összesen: 47

Információk, aktualitások – napi szinten a következő elérhetőségeken:

www.bmvk-gazdanapok.hu

https://www.facebook.com/BaranyaMegyeiVallalkozoiKozpont

A környezetvédelemben való részvétel kiemelt jelentőségű nem csak a társadalmi felelősségvállalás, hanem a vásárlátogatók komfortérzetének növelése és az egészségesebb környezet biztosítása miatt. A BMVKA és a TreeMission Klíma- és Környezetvédő Innovációs Egyesület a XXV. Szentlőrinci Gazdanapok jubileumi évforduló méltó megünneplése céljából 25 db facsemetét ültet a kiállítók adományaként.

PROGRAMOK

2018. augusztus 10. – péntek

09:00 Kapunyitás

10:00-11.20 Ünnepélyes megnyitó, köszöntők, kiállítási díjak

átadása

  • Pohl Marietta ügyvezető igazgató, Baranya Megyei Vállalkozói Központ Alapítvány

  • Dr. Győrvári Márk kuratórium elnök, Baranya Megyei Vállalkozói Központ Alapítvány

  • Dr. Győrffy Balázs elnök, Nemzeti Agrárgazdasági Kamara

  • Dragan Kovačević alelnök, Horvát Gazdasági Kamara

  • Tugomir Majdak államtitkár, Horvát Köztársaság Mezőgazdasági Minisztériuma

  • Dr. Feldman Zsolt mezőgazdaságért felelős államtitkár Agrárminisztérium – megnyitja a kiállítást

  • Süli János paksi atomerőmű fejlesztéséért felelős tárca nélküli miniszter, Miniszterelnökség – miniszteri köszöntő

  • Kiállítási díjak átadása

Sajtóinterjú – regisztrált médiák számára

A sajtóregisztrációt 2018.08.08-ig tudjuk elfogadni az egyurko@bmvk.hu címen.

Helyszín: szentlőrinci Kulturális Központ szabadtéri színpada

11.30 Horvát Méhész Szövetség és az Országos Magyar

Méhészeti Egyesület szakmai együttműködésének

ünnepélyes aláírása

Helyszín: Partnerország standja

11.45 Sajtóinterjú – a megnyitón részt vett vendégekkel

A helyi gazdaság a vidék jövője!”

Napjaink fókuszában a PRECÍZIÓS gazdálkodás

(Az agrár-szaktanácsadók 2018.évi kötelező továbbképzéséhez ajánlott szakmai rendezvény/képzés)

Délelőtti program:

11.00 – 13.30

1100-1110 Köszöntő

Turós Izabella igazgató

Nemzeti Agrárgazdasági Kamara Pécsi Igazgatóság

1110-1130 A NAK növényvédelmi előrejelző rendszerének bemutatása

Görög Róbert növénytermesztési szakértő, Nemzeti Agrárgazdasági Kamara

1130-1150 Precíziós gazdálkodás: kihívások- elvárások – megoldások

Dr. Milics Gábor egyetemi docens, Széchenyi István Egyetem osonmagyaróvár

1150-1210 “Mennyi az annyi?” – Gondolatok a precíziós gazdálkodás finanszírozásáról.

Gór Arnold szenior üzlettámogatási menedzser, Erste Bank

1210-1230 „Érdemes belevágni? – A precíziós gazdálkodás banki értékelése”

Sánta József értékesítési csoportvezető, Takarék Agrár Igazgatóság

1230-1240 Konzultáció és kávészünet

1240-1300 A precíziós gazdálkodás gyakorlata Bicsérden, a

B-Aranykorona Kft.-ben

Berki Gyula ügyvezető igazgató-tulajdonos, B-Aranykorona Kft

1300-1320 Precíziós gazdálkodás a gyakorlatban – takarékoskodás és optimalizálás

Borsiczky István ügyvezető-tulajdonos, Tomelilla Kft

1320-1340 Az eredményes gazdálkodás a fémzárolt vetőmaggal indul

Károlyi Gyula NÉBIH NKI igazgatóhelyettes

1340-1400 Konzultáció

A szakmai nap moderátora Turós Izabella igazgató, Nemzeti Agrárgazdasági Kamara Pécsi Igazgatósága

Az előadásokat 15 percesre tervezzük, közvetlenül utána 5 perc rövid kérdésfeltevés biztosításával!

DÉLUTÁNI PROGRAM:

14.00 – 17.00

AGRÁR-VIDÉKFEJLESZTÉSI FÓRUM

1400 – 1500 Dr. Mezei Dávid helyettes államtitkár, Agrárminisztérium

1500 – 1520 Konzultáció

1520- 1530 Kávészünet

“Helyi (m)értékeink”- Leader műhely

1530-1630A Szinergia- térség turisztikai szolgáltatóinak / hálózatainak bemutatkozása, majd jövőformáló közös beszélgetés. 

1630- 1700 Fórumot követő konzultáció és kötetlen beszélgetés

A szakmai műhely moderátora Hegyi Zsuzsanna, turisztikai szakértő.

A részvétel előzetes regisztrációhoz kötött, melyet augusztus 3-ig, a következő link segítségével tehet meg:

http://bmvk.hu/szolgaltatasok/rendezvenyszervezes/a-videk-jovoje

Kérdéseivel forduljon munkatársainkhoz!

Gyurok Ernőné dr. Bódi Csilla szakmai nap programvezető

+ 36 30/936-0608

Végh Gábor vásárigazgató +36 20/941-9146

14:00 – 16:00 Szántóföldi gép- és technológiai bemutató
Helyszín: a kiállítási területtől kb. 250 m-re lévő szántóföld.

GPS koordináták: É46 02 32.3233, K17 58 24.2113


A NAK Baranya Megyei Igazgatóság sátra előtt a már megszokott módon lesz a hivatalos megnyitó utántól zárásig  
ingyenes ormánsági dinnye kóstoltatás (görögdinnye, sárgadinnye).

2018. augusztus 11. – szombat

9:30 – 13.30 A Gazdanapok Ászai vetélkedő
Az AGRO NAPLÓ és a BMVK keresi Baranya megye legjobb mezőgazdasági középiskoláját.
Helyszín: a kiállítás egész területén,
díjátadó a Baranya Udvarban

13:30 Élmények és Értékek Baranyából – Megyék Szépe

Nemzetközi Szépségverseny

Helyszín: Baranya udvar

A szép az, ami érdek nélkül tetszik, régiónk pedig ebben a tekintetben is

igazi kincs. Megyéink tele vannak ismert és még fel nem fedezett

értékekkel, messzi földön híres látnivalókkal és gyönyörű hölgyekkel.

Ezen értékek bemutatását szolgálja kapcsolódó programunk, ahol

Baranya megye szépei Vermes Tímea által megálmodott ruhákban

vonulnak fel, az élőhangot, pedig maga a designer és tervező Vermes

Tímea művésznő szolgálja.

10:00 – 12:00 Szántóföldi gép- és technológiai bemutató
Helyszín: a kiállítási területtől kb. 250 m-re lévő szántóföld.

GPS koordináták: É46 02 32.3233, K17 58 24.2113

10:00 – 12:00 Állattenyésztési fórum

Új Nemzeti Állattenyésztési Stratégia

Helyszín: Kistermelők Háza

Dr. Oravecz Márton elnök, NÉBIH

Hatóság és az állattenyésztők viszonya, elvárásai egymással szemben, hatóság szerepe az állattenyésztésben

Prof. Dr. Nagy János, Debreceni Egyetem

Állattenyésztési szakemberek képzése a felsőoktatásban az új kihívások tekintetében. Hogyan kapcsolódik a felsőoktatás az állam támogatójaként a magyar állattenyésztéshez. Egyetemek, főiskolák szerepének marketing jellegű bemutatása.

Dr. Polgár Péter dékán, Veszprémi Egyetem Keszthelyi Georgikon kar

Egyetemek, főiskolák szerepének marketing jellegű bemutatása. Állattenyésztési jog és a gyakorlat kapcsolódása, avagy mennyire vannak szinkronban a törvények, rendeletek, jogszabályok a gyakorlattal.

Závoczky Szabolcs igazgató, Duna-Dráva Nemzeti Park

Nemzeti Parkok jelentősége a génmegőrzésben, állattenyésztésben. Őshonos állatok a Nemzeti Parkokban.

Ugró ndor igazgató, Kiskunsági Nemzeti Park

Nemzeti Parkok jelentősége a génmegőrzésben, állattenyésztésben. Őshonos állatok a Nemzeti Parkokban.

Zilahy István elnök, Nonius Lótenyésztő Országos Egyesület

Hagyományos lótenyésztés integrálása a modern tenyésztés elvárásai szerint.

11:00-13:30 Lovas nap
– hidegvérű lovak felvezetéssel egybekötött nyilvános bemutatója és

bírálata
– díjugrató bemutató magyar lófajtákkal
– hidegvérű fogatok karusszel bemutatója
– közreműködnek a Zrínyi Vitézek és a pécsi Magyar Szablyavívó Iskola

tagjai
Helyszín: lovas pálya

Az Országos Vadászkamara Baranya Megyei Szervezete és a NAK Baranya Megyei Igazgatósága közösen gímszarvas pörkölt főzést, ételkóstoltatást tart 12:00 órától, amelynek célja a vadhús fogyasztás népszerűsítése. Az ételkészítés és az ingyenes ételosztás helyszíne a Vadászkamara sátra.

14:00 – 15:00 Daniel Speer Brass együttes fellépése
Helyszín: a vásár főutcája

15:00 – 18:00 Népies játékok
Helyszín: lovaspálya

 

2018. augusztus 12. – vasárnap

11:00 Szentlőrinci Vágta – a Nemzeti Vágta előfutama: selejtező futamok

A Szentlőrinci Vágta programjában közreműködnek a Zrínyi Vitézek és a pécsi Magyar Szablyavívó Iskola tagjai, illetve a siklósi huszárok bemutatója színesíti a programot.
Helyszín: vágta pálya

14:00 Traktorosok ügyességi versenye – női, férfi
Helyszín: lovas pálya

16:00 Szentlőrinci Vágta – döntő futam
Helyszín: vágta pálya

 A 3 nap programját különböző hagyományőrzők, kézművesek, a Baranya Vadászkürt Együttes fellépése, valamint jurta bemutatók, íjászat és népies játékok színesítik a kiállítás “Káca-udvarában”!

Állandó közönségprogramjaink várják Kedves Látogatóinkat:

pónilovaglás, gyerek quad motoros pálya, régi agráreszközök kiállítása, jurta bemutató, íjászat, ételkóstolók!

Gazdanapok Ászai

Az Agro Napló és a Baranya Megyei Vállalkozói Központ keresi Baranya megye legjobb mezőgazdasági középiskoláját!

Az Agro Napló és a Baranya Megyei Vállalkozói Központ közös vetélkedőjében Baranya megye három mezőgazdasági szakközépiskolájának tanulói versenyeznek a megye legjobbja címért és értékes nyereményekért a Szentlőrinci Gazdanapokon. A fődíj egy horvátországi szakmai kirándulás.

A Gazdanapok Ászai“ vetélkedőben Baranya megye három mezőgazdasági szakközépiskolájából 2-2 csapat versenyez a megye legjobbja címért, és az ezért járó vándorserlegért. A játék első évében a villányi, a sellyei és a szentlőrinci intézmények nebulói különféle szakmai és játékos feladatokban mérik össze tudásukat és kreativitásukat az Agro Napló Facebook oldalán, majd élőben augusztus 11-én a Szentlőrinci Gazdanapokon, a szervezők azonban azt tervezik, hogy a jövőben országossá bővítik „A Gazdanapok Ászai“ versenyt.

A vetélkedő végén a csapatok értékes nyereményeket és ajándékokat kapnak. Az első helyezett például három napos kiránduláson vehet részt Horvátországban, amelynek során meglátogatják a Krk szigeti sonkafesztivált és helyi termelőket a Baranya Megyei Vállalkozói Központ szervezésében. A második helyezett csapat ajándékcsomagot és a cég szentlőrinci telephelyén eltölthető szakmai napot nyer az Agrotec Kft.-től. A harmadik helyen végző csapat pedig osztálykirándulásra mehet a pécsbagotai Álmosvölgy hagyományőrző élményparkba.

A 25. Szentlőrinci Gazdanapok nem csak jubileumot jelent számunkra, hanem egy olyan korszakhatárt, amikor új hagyományokat is teremthetünk. Ezért amikor az Agro Napló megkeresett minket azzal, hogy együtt szervezzük „A Gazdanapok Ászai“ vetélkedőt, örömmel belevágtunk. Mi is érezzük a generációváltás szükségességét a mezőgazdaságban, ezért ezzel a vetélkedővel most a fiatalabb korosztályra figyelünk“ – mondja Pohl Marietta, a kiállítás főszervezője, a Baranya Megyei Vállalkozói Központ Alapítvány ügyvezető igazgatója.

A résztvevők

  • FM DASzK Sellyei Mezőgazdasági Szakgimnáziuma, Szakközépiskolája és Kollégiuma (Sellye)

    • Krovafejek

    • Kerékkulcsok

  • FM DASzK Ujhelyi Imre Mezőgazdasági és Közgazdasági Szakgimnáziuma, Szakközépiskolája és Kollégiuma (Szentlőrinc)

    • Az Erzsébet utcai fiúk

    • Elit Csigakommandó

  • FM DASzK Teleki Zsigmond Mezőgazdasági Szakgimnáziuma, Szakközépiskolája és Kollégiuma (Villány)

    • Teleki Mákvirágok

    • Villányi Gyöngyözők

A nyeremények

  • 1. díj: 3 napos kirándulás Horvátországba, a Krk szigeti sonkafesztivál és helyi termelők meglátogatása 2018 októberében a Baranya Megyei Vállalkozói Központ szervezésében.

  • 2. díj: Ajándékcsomag és szakmai nap az Agrotec Magyarország Kft. szentlőrinci telephelyén.

  • 3. díj: Osztálykirándulás a pécsbagotai Álmosvölgy hagyományőrző élményparkba

  • 4-6. díj: Ajándékcsomag

  • Különdíj a két csapat összesített eredménye alapján a legjobb iskolának

Horvátország Partnerország

A horvát kiállítás védnöke Tomoslav Tolusic úr a Horvát Köztársaság Mezőgazdasági Minisztere.

A megnyitó napján az alábbi horvát díszvendégek érkeznek a Szentlőrinci Gazdanapokra:

Tugomir Majdak államtitkár úr, Mezőgazdasági Minisztérium

Dragan Kovacevic elnökhelyettes úr, Horvát Gazdasági Kamara (HGK)

Zeljko Vrbos elnök úr, Horvát Méhész Szövetség

Igor Androvic úr, zupan VPZ

Milan Vandura igazgató úr, HGK- Virovitica

Ivica Kirin polgármester úr, Virovitica

Magyar József, nagykövet úr, Horvát Köztársaság

Veszna Haluga főkonzul asszony, Horvát Köztársaság

Egy kis kedvcsináló, fotógaléria 2017-ből

http://bmvk-gazdanapok.hu/galeria/a-2017-es-vasar-kepei

Szemezgessen az alábbi linken a jubileumi XXV. Szentlőrinci Gazdanapokról: http://bmvk-gazdanapok.hu/hirek

Jubilál a Szentlőrinci Gazdanapok

Újdonságokkal várják a szakmát és a diákokat is a Szentlőrinci Gazdanapokon – interjú Pohl Mariettával

Szántóföldi gépbemutatóval és hatalmas horvát standdal várják az agráriumot a Szentlőrinci Gazdanapokon

Baranyai óriásnyulak, tájfajta tyúkok, és az új állattenyésztési törvény a Szentlőrinci Gazdanapokon

Nyeregbe szállnak a lovasok a Szentlőrinci Vágtán

A Baranya Megyei Vállalkozói Központ munkatársai nevében köszönjük a Szerkesztőség munkáját!

Hozzászólás a cikkhez