Aktuális cikkek

Ágyáskészítés a zöldségtermesztésben

1. ábra – Passzív ágyáskészítő gép munka közben (saját fotó)

Napjainkban egyre nagyobb jelentőséget kapnak az intenzív zöldségtermesztési technológiák. A statisztikai adatokból kiolvasható, hogy stagnáló, vagy egyre csökkenő termőterületen kénytelenek a termelők egyre nagyobb hozamokat termelni annak érdekében, hogy önköltségüket elfogadható szintre szorítsák. Míg korábban az intenzív termesztés alkalmazása a profit növelésének egyik eszköze volt, mára ott tartunk, hogy a zöldségtermesztő gazdaságok életben maradásának feltétele lett. Megfelelő eredmény csak akkor érhető el, ha a termesztendő növény biológiai igényeit optimálisan kielégítjük, ennek egyik kiindulópontja a megfelelő talajelőkészítés. A kertészeti talajművelés mindig is különleges területnek számított a klasszikus szemléletű agrárszakemberek szemében: speciális technológiákat és gépeket igényelt. A specialitások mindegyikét külső körülmények alakították, és gyakran olyan ellentmondásos feltételeknek kell eleget tenni, aminek a szántóföldi növénytermesztés talajművelő gépei nem tudnak megfelelni. Igaz ugyan, hogy rendszerint kisebb, néhány hektáros területekről van szó, de a rendelkezésre álló idő is igen rövid, palántázás előtt gyakran csak néhány nap áll rendelkezésre. Egyik technológiai lehetőség az ágyásos termesztés, melyet eredetileg a bolgárkertészek terjesztettek el hazánkban.

Az ágyásos termesztés sajátosságai:

  • Szántóföldön és fedett termesztő létesítményben is alkalmazható.
  • Minimalizálható a taposásból eredő talajtömörödés a tenyészterületen.
  • Ebből adódóan jó az ágyás vízáteresztő képessége, s egyúttal jó a nedvesség eloszlása.
  • A síkműveléshez képest gyorsabban kiszáradhat a talaj, de gyorsabban képes melegedni is, ami korai termesztésnél előny.
  • A nedvesség megtartására és a koraiság további fokozására az ágyások síkfóliával való takarása könnyen megvalósítható.
  • A megfelelő magasságú ágyásoknak köszönhetően az időszakos vízborításokat is stressz mentesen átvészelik a növények, nem tud a termőfelület összeiszapolódni és tömörödni.
  • Az ágyások közötti árkok jól elvezetik a felszíni vizet (ugyanakkor lejtős területen lejtésre merőleges sorirányt érdemes választani.
  • Az ágyásban kiemelt növények a kézzel végzett növényápolási és betakarítási munkák során jobban hozzáférhetők, ezáltal a kézi munka hatékonysága növelhető.
  • Különösen az aktív ágyáskészítő gépekkel tökéletes vető ágyás készíthető változó talajviszonyok mellett is.

Ágyáskészítési módszerek és gépek

A kertészeti talajművelés az ágyások kitaposásától és az ágyás előhúzó keretektől mára eljutott az igen összetett kombinált gépekig, melyek között ma már nem is egyszerű eligazodni a gazdáknak. Az ágyáskészítés alapfeladatai azonban mindmáig változatlanok:

  1. az ágyások közötti barázdák kiemelése és középre terelése,
  2. az ágyástest talajának fellazítása (esetleg keverése) és formázása,
  3. az ágyás tömörítése és lezárása

Az ágyáskészítő gépek között működésük szerint két nagyobb csoport különböztethető meg. A csak vontatást igénylő, egyszerűbb felépítésű, ún. passzív ágyáskészítő gépek esetében a barázdaszelet kihasítására a talaj megemelésére gömbsüveg tárcsák vagy nyitókapák szolgálnak, majd a talajfelszínt sima hengerrel vagy profillemezzel zárják le. Ezek a gépek elsősorban a lazább talajokon, esetenként az optimális nedvességtartalmú középkötött talajon alkalmazhatók. tömörítő henger és annak két oldalán elhelyezett tömörítő (formáló) lemez biztosítja az ágyás megfelelő szilárdságát.

Felépítésük:
A passzív gépek vázát rendszerint zártszelvényekből hegesztik, amelyet hátul a simító-tömörítő henger, esetleg kerekek támasztanak alá. Az első gerendelyen található a hárompontos függesztő szerkezet és a kiásó-előformázó lemezkapák, majd mögöttük a második gerendely alatti terelő lemezek alakítják ki az ágyás alakját. A gépeken hátul a terelőlemezekkel határolt (sima) tömörítő henger zárja le az ágyás felszínét. Az ágyás magassága és szélessége a kiásó lemezkapák és a terelőlemezek állításával szabályozható be.
Kiválasztásuknál figyelembe kell venni, hogy kedvező vételáruk ellenére csak megfelelő nedvességtartalmú, laza vagy középkötött talajon alkalmazhatók, és csak szármaradványtól mentes területen készíthető velük megfelelő minőségű ágyás. Magas nedvességtartalom esetén a talaj a kapákra és formázólemezekre tapadhat, a passzív gép könnyebben eltömődhet. (Természetesen a teljes művelési keresztmetszet – tehát a mélyebb rétegek – nedvességét figyelembe kell venni! Emiatt az igen korai, február-márciusi ágyáskészítés a legtöbb területen nem kivitelezhető ilyen gépekkel.) Számolni kell azzal, hogy a megfelelő ágyásmagasság eléréséhez a művelő elemek összesen akár 10 kN fölötti vonóerőt is igényelhetnek. Ennek megfelelően szilárdnak kell lennie a vázszerkezetnek, és a traktornak is rendelkeznie kell a szükséges vonóerővel. (Mivel a munkasebesség alacsony, kb.2–5 km/h, így vontatásuk teljesítményigénye is viszonylag alacsony, 20–50 kW. Ez gyakran megtéveszti a gazdálkodókat, mivel a teljesítménykategória minimumát képviselő kertészeti traktorok általában nem rendelkeznek az igényelt vonóerő kifejtéséhez szükséges 1500–2500 kg önsúllyal.) Az ágyáskészítő gép megfelelő önsúlya is sarkalatos kérdés:ha túl nehéz, akkor jelentősen terheli a traktorfüggesztő szerkezetét (különösen további kapcsolt gépek esetén); ha pedig túl kicsi az önsúly, akkor a szilárdsági kockázatok mellett arra is kell számítani, hogy a sorok kezdésénél hosszabb távolság (2–3 m helyett akár 6–8 m) megtétele után éri el a gép a szükséges munkamélységet, ami a hasznos tenyészterület csökkenéséhez vezet. Egyébként is érdemes a sorok elején és végén még nem taposott, laza 4–5 m „kifutási sávot” hagyni, amit az összes ágyás elkészítése után keresztben elsimítunk és művelőúttá tömörítünk.

2. ábra – Aktív ágyáskészítő gép (saját fotó)

Az ágyáskészítő gépek másik nagy csoportjába az aktív ágyáskészítők tartoznak, melyek közös jellemzője, hogy a működésükhöz szükséges teljesítmény jelentős részét a traktor TLT tengelyéről kapják. Ennek köszönhetően vonóerő-igényük jóval kisebb, mint a passzív gépeknek, ezért kötöttebb, nehezebben művelhető talajokon is alkalmazhatók, akár nagyobb talajnedvesség mellett is.
Felépítésük, kiválasztásuk szempontjai:
A gépeknél rendszerint gömbsüveg tárcsás talajkiemelést alkalmaznak, a tárcsalevelek egy ellipszis alakú szeletet hasítanak ki a talaj felszínéből. A csapágyazott tárcsaleveleket felfogó tengely haladási irányra mért felfogási szögének és a tárcsalap él munkamélységének változtatásával az ágyások közötti barázda mélysége és szélessége közvetlenül, a készíthető ágyás magassága pedig közvetetten befolyásolható, hiszen a barázdából kell „kitermelnünk” az ágyástestet képező talajt. Fontos, hogy a tárcsák tisztítólemezekkel legyenek ellátva, így nedvesebb talajban sem tömődnek be, ugyanakkor erős, lehetőleg kúpgörgős csapágyazásokkal legyenek ellátva, hiszen kötöttebb talajban a vontatási ellenállás akár 80-90 százaléka is ezeken a tárcsalapokon ébred, ami oldalanként több kN erőt jelent! Az összes ágyáskészítő és a hozzá kapcsolt többi gép forgó alkatrészeinél lényeges, hogy olyan gördülő csapágyazással legyenek ellátva,melyeknek utánzsírzása megoldható, és az elérhető legjobb porvédelemmel rendelkezzenek. Népszerűek és egyszerűek a műanyagperselyes csúszócsapágyazások az alárendelt helyeken, de ezeknél számítani kell arra, hogy a tengelycsap korróziója, és a por bejutása miatt bármikor megszorulhatnak, illetve gyorsan elhasználódnak. A talajmaró jellegű ágyáskészítők fő munkaeszköze a talajmaró, és hajtott rögtörő (rögaprító) henger kombinációja. Ezeknél a két rotoros gépeknél az első nagy átmérőjű maróhenger mögött egy kisebb átmérőjű, forgó aprító henger végzi a talaj elmunkálását.
Az aprító henger további funkciója, hogy a köveket, kemény rögöket és nagyobb szárdarabokat lefésüli az ágyás felszínéről és a marótengely elé dobja vissza mindaddig, míg az el nem temeti a talaj mélyebb rétegébe. Ez a részegység azonban növeli a gép szerkezeti hosszát és önsúlyát, jelentősen bonyolítja a hajtásláncot (mivel a marótengellyel ellentétes irányba forog, nem lehet a gépet egy egyszerű szöghajtóművel meghajtani). A talajmaró jellegű gépek jellegzetessége, hogy munkavégző eszközeik vízszintesen forgó tengelyen több sorban vagy spirálisan helyezkednek el. A rotációs tengelyen egyenes vagy speciális kialakítású, előrehajló kések, amelyek jobbos és balos kivitelűek, finom magágy készítésére alkalmasak. Csak azoktól a marókésektől várhatunk hosszú élettartamot, melyek szívós, legalább 800 MPa szakítószilárdságú acélból készülnek és vágó élük keményfém feltöltést kap. Ne tévesszen meg senkit az alacsony területteljesítmény, egy tipikus, 1,5m munkaszélességű gép minden egyes kése kb. 25-30 kilométert tesz meg a talajban 1 ha megművelése során (egy háromfejes eke szántóvasa csak 5 km-t, és azt is jóval kisebb sebességgel!)

3. ábra – Az ágyáskészítő marókései (saját fotó)

Ezeknél a gépeknél is fontos szempont a vázszerkezet kellő szilárdsága, különös tekintettel arra, hogy az alapgéphez több kiegészítő egységet lehet csatolni, és azok szerkezetének és pl. műtrágyatöltetének súlyával is számolni kell. Ha túl könnyű gép, nem alkalmas kötött talaj művelésére, mert az ároknyitó tárcsákon ébredő reakció erő miatt orra billenhet, a maró erőkifejtése miatt pedig pattoghat. A maró hajtásláncára is különös figyelmet kell fordítani: Mivel a maró működése során relatíve alacsony fordulatszám mellett nagy dinamikus igénybevételek lépnek fel, a hajtási teljesítmény alapján kiválasztott kardántengelynél érdemes egy mérettel erősebbet választani (egy ágyáshoz, 540 1/min fordulatszám mellett legalább 1200–1500 Nm átvitelére alkalmas tengely kellene). A kardántengelyre mindenképpen szükséges biztonsági nyomatékhatároló (lehetőleg súrlódó tárcsás kivitelben) ami megvédi a hajtásláncot az esetleges túlterhelésektől. Jó ha van a hajtásláncban a marótengelyhez minél közelebb elhelyezett rugalmas tengelykapcsoló, mely a marótengelyről érkező dinamikus hatását tompítja, ezzel védve a kifáradás ellen az oldalhajtóművet és a szöghajtómű fogazatát. Az egyenletes terhelés és optimális minőségű munkavégzés érdekében a rendszerint 220–300 1/min fordulatszámmal működő maróhoz 1–2 km/h közötti haladási sebességet kell választani, nagyon rögös, kötött talajban ezt is csökkenteni kell. Jobb munkaminőséget és kedvezőbb fogyasztást érhetünk el, ha optimális nedvességű talajon végezzük az ágyáskészítést, akár azon az áron is, hogy a kiszáradt talajt 1–2 nappal a munka előtt megöntözzük. Az erre fordított költség bőven megtérül.
A változtatható mélységben dolgozó talajmaró kések a talajt fellazítják, majd a visszahulló talajrészecskéket a formázólemezek ágyásformára alakítják. Mivel a talaj marás közben levegővel keveredik, fellazul, így lehet a legkönnyebben magas ágyást formázni belőle. Zárásként a talaj felszínét simahengerek tömörítik. A precízebb hengerek két végén támasztó kúp található, ha különböző ágyásszélességeket használunk, akkor ezeknek a kúpoknak szerelhetőnek kell lennie. Jelentősebb mértékű tömörítés hatására a talajfelszín a haladási irányra merőlegesen berepedezhet, és a repedéseken keresztül a talaj gyorsabban kiszáradhat. Ennek kiküszöbölésére jelentek meg a hajtott tömörítő hengerek, melyeket haladási iránynak megfelelően minimális sebességtöbblettel forgatnak. A meghajtást rendszerint a traktor hidraulikarendszeréről működtetett orbit hidromotor végzi, melynek fordulatszáma a ráépített áramállandósító segítségével fokozatmentesen beállítható és terheléstől függetlenül tartható.
Zárt termesztő berendezésben üzemeltetendő gépeknél fontos, a gépek, gépcsoportok minél rövidebb szerkezeti hosszúsága, hiszen fordulásra rendszerint kevés hely áll rendelkezésre. A másik fontos szempont, hogy itt a lehető legjobban meg kell tudni közelíteni az ágyással a tenyészterületet határoló bordákat, oszlopokat, így megengedhetetlen, hogy a gépváz, vagy bármely tartóelem jelentősen túlnyúljon a művelő elemeken. Ilyen helyre ideális a teleszkópos zártszelvény vázelemek segítségével fokozatmentesen állítható munkaszélességű gépcsoport, melynek szélső pontjain a munkát végző tárcsalapok vagy kapatestek helyezkednek el.

Az ágyáskészítéshez kapcsolható kiegészítő eszközök

A hatékony üzemeltetés érdekében igyekezni kell a lehető legtöbb műveletet egy menetben elvégezni, ami

  • technológiailag egy időben és azonos munkasebességgel elvégezhető,
  • kezelhető, a traktor teherbírását nem meghaladó méretű gépcsoporttal megoldható,
  • és ez a gépcsoport a szükséges anyagokkal, (munkaerővel) ésszerű keretek között és áttekinthetően kiszolgálható.

Ennek megfelelően az ágyáskészítők opcionálisan felszerelhetők:

  • nyomjelzővel,
  • mikrogranulátum szóró-adagoló egységgel,
  • műtrágya adagolóval, mely egy vagy több sorban tud tápanyagot kijuttatni akár a maróegység elé, akár az elkészült ágyás tetejére, és a kijuttatott mennyiség lehetőleg fokozatmentesen és gyorsan, tág intervallumban beállítható. (Érdemes kalkulálni a kertészetekben egyre terjedő granulált szerves trágyák nagyobb mennyiségével is.) A fenti adagolók a korróziós problémák elkerülése érdekében csak saválló acélból és fénystabil műanyagból készült alkatrészeket tartalmazzanak.
  • középmélylazítókkal, melyeket a maró elé szerelve megoldható, hogy gondosan szárzúzott elővetemény után azonnal ágyást készíthessünk. A gyakran erős lúdtalpkapákkal szerelt lazítók nagy segítséget nyújtanak kora tavasszal, nedves talajon, ugyanis alkalmazásukkal sekélyebben is elegendő talajmarózni, így az nem keveri fel a mélyebb rétegek nedves talaját, csupán fellazítja azt. (Akár 7–10 nap is nyerhető vele, viszont számolni kell a nagyobb vonóerő-igénnyel!)
  • fóliafektető egységgel, mely gyakran a csepegtetőszalag fektetését is végzi, és szükség esetén lyukasztja is a fóliát. Ezeknél az egységeknél is szem előtt kell tartani a teljes körű állíthatóságot, ami a hosszabb távú üzemeltethetőség szempontjából megköveteli, hogy az egymáson/egymásban csúsztatható alkatrészek horganyzott kivitelben készüljenek. A kíméletes fóliakezelés érdekében tükörsima terelőgörgők és fúvott gumis taposókerekek szükségesek. A nagyobb talajnedvesség melletti hatékony üzemelés pedig leginkább a tisztítóval ellátott takarótárcsákkal biztosítható. A professzionális csapágyazás és porvédelem ezeknél a gépeknél sem luxus, hanem az üzembiztos működés záloga.
  • Palántázó géppel alkotott kapcsolatra ritkán van példa, csak ritka optimális esetekben kivitelezhető a gyakorlatban. A kockázatok mérséklése érdekében az ágyásokat előre elkészítik, a csepegtető rendszert beüzemelik, és jó esetben a takart ágyások beöntözve, előmelegedett talajjal várják a palántákat… Másrészről, ha még az ültetőgépet is hozzákapcsoljuk, jelentősen megnövekedhet a techn. kiszolgálás időaránya (műtrágyatöltés, fóliacsere, új szalagcső fűzése, palántarakodás)

4. ábra – Ágyáskészítők kapcsolt gépcsoportban (saját fotó)

Lehetőségek a jövőben:
Jelenleg is rendelkezésre áll a nyomvonalak precíz kijelölése és követése GPS alapú automatikus kormányzással, ez az ágyáskészítést is gyorsabbá és pontosabbá teszi, várhatóan terjedni fog a jövőben. A talajtérképezésre alapozott precíziós tápanyag-kijuttatás valószínűleg követni fogja, hiszen a technikai feltételek – még ha nem is terjed oly gyorsan- rendelkezésre állnak hozzá. Az elektromos hajtásrendszerek ugrásszerű fejlődése elsősorban a növényházakban nemsokára biztosítani fogja, hogy a növényápolás és a betakarítás és belső szállítás elektromos energiával belső emissziótól mentesen végezhető műveleteihez csatlakozzon a talajtakarás és az ültetés is, utoljára pedig a talajművelés is.

Szegedi Attila
NYE-MATI

Hozzászólás a cikkhez