Folyamatos tanulás nélkül nincs eredményes gabonatermesztés | Magyar Mezsgye | magyarmezsgye.hu
Aktuális cikkek

Folyamatos tanulás nélkül nincs eredményes gabonatermesztés

Az előadók

Január 18-án Debrecenben folytatódik a Magro.hu által szervezett II. KUKORICA és BÚZA Konferenciasorozat. Idén is a két fő gabonafélénk teljes termesztési ciklusának bemutatása a cél, az újdonságokra és a friss tudásra koncentrálva.


Az átlaghőmérséklet folyamatosan emelkedik Magyarországon és növekszik az aszályos napok száma. Részben ennek is köszönhetően évről-évre új kár- és kórokozók jelennek meg a táblákban. A növényvédő szer gyártók erre mindig új készítményekkel reagálnak, de a tudományos fejlesztések és újdonságok megjelennek a tápanyagutánpótlásban, a vetőmagok nemesítésében, illetve a gépparkban is. Mindezeket figyelembe véve, hogyan lehetne mindent ugyanúgy csinálni, mint korábban? Változtatni kell.
Pontosan ezért kerül sor minden évben az eseményre. Rengeteg friss tudás halmozódik fel a szakemberekben, amit szívesen adnak át az erre nyitott gazdálkodóknak. Mert muszáj folyamatosan fejlődni, hiszen ezt teszik a környező országokban dolgozó versenytársak is. Ráadásul ők a hazai termesztőknél hatékonyabban és/vagy olcsóbban termelnek, így nagyon fel van adva a lecke.
A kesztyűt úgy lehet felvenni, ha gazdálkodók teljesen tisztában vannak a lehetőségeikkel, birtokában vannak a modern szakmai tudásnak és ezek alapján tudatos döntéseket hoznak a munkájuk során.
A Magro.hu rendezvénye a Debreceni Egyetemen 2018. január 18-án ebben segít. 16 kiváló szakmai előadó ismerteti a kukoricával és búzával kapcsolatos legújabb termesztés- technológiai tudnivalókat, a talajelőkészítéstől a betakarításig a precíziós gazdálkodás szemszögéből is bemutatva. Ezen kívül a nap végén számos nyereményt (input anyagokat és tárgyi nyereményeket) is kisorsolnak, több százezer forint értékben.
Mert a jövőben eredményesen csak az tud termeszteni, aki folyamatosan képzi magát.

A II. KUKORICA és BÚZA Konferenciasorozat dátuma és helyszínei:
2017. december 14., házigazda: Kaposvári Egyetem, Agrár-és Környezettudományi Kar – lezajlott
2018. január 18., házigazda: Debreceni Egyetem Mezőgazdaság-, Élelmiszer­tudományi és Környezetgazdálkodási Kar

PROGRAM:

  • 815–920 Regisztráció
  • 920–940 Az eseményt megnyitja: Bóné Tímea – főszervező, alapító, Magro.hu mezőgazdasági piactér, Dr. Komlósi István – házigazda, a Debreceni Egyetem Mezőgazdaság-, Élelmiszertudományi és Környezetgazdálkodási Kar dékánja, valamint Kotormán István, a Swedsteel-Metechno Kft. fejlesztési vezetője, egyben a debreceni esemény főtámogatója.
  • 940–1000 A magyar kukoricatermesztés eredményei európai összehasonlításban – Prof. Dr. Nagy János (Széchenyi díjas egyetemi tanár, Debreceni Egyetem)
  • 1000–1020 Mi történik akkor, ha a hőség és a szárazság szinte minden szezonban előfordul? – Pintér János (termékmenedzser, KWS Magyarország Kft.)
  • 1020–1040 A növénytermesztés eredményességének növelése a genetika és az informatika segítségével – Mórocz Péter (termékfejlesztési vezető, Limagrain CE SE Magyarországi Fióktelepe)
  • 1040–1100 Őszi búza és kukorica Genezis technológiája és eredményessége – Goda László (vezető szaktanácsadó, Nitrogénművek Zrt.)
  • 1100–1120 Alternatív tápanyag-utánpótlás szélsőséges időjárási körülmények között – Imreh Gergő (marketing és szakmai vezető, Natur Agro Hungária Kft.)
  • 1120–1140 Kávészünet
  • 1140–1200 Műholdfelvételen alapuló állományfelmérés és precíziós nitrogén-kijuttatás – Somogyi Bálint (agrárszakértő, Axereal Hungary Kft.)
  • 1200–1220 A nitrogén tápanyag-utánpótlás múltja, jelene és jövője – Garzó Galatea (kereskedelmi igazgató, Polgári Agrokémia Kft.)
  • 1220–1240 Egyedi problémákra egyedi megoldások a Belchim-től – Németh Tamás (szakmai vezető, Belchim Crop Protection Hungary Kft.)
  • 1240–1300 Gabonaértékesítések optimális időzítése, azaz hogyan győzzük le a piacot – Németh István (ügyvezető, Magro.hu mezőgazdasági piactér)
  • 1300–1330 Ebédszünet és kapcsolatépítés
  • 1330–1350 Hogyan válik pénzügyi haszonná az információ? – Hollósi Dávid (Takarék Agrár Igazgató, Takarék Csoport)
  • 1350–1410 Miért válasszunk acél könnyűszerkezetet a biztonságos terménytároláshoz? – Kotormán István (műszaki és fejlesztési vezető, Swedsteel-Metecno Kft.)
  • 1410–1430 A szántóföldi kultivátorokra alapozott talajművelés lehetőségei és korlátai – Dr. Kalmár Tibor (ügyvezető, Väderstad Kft.)
  • 1430–1450 A csúcstechnika szerepe és alkalmazásának előnyei a szántóföldi növénytermesztésben – Dr. Mesterházi Péter Ákos (precíziós gazdálkodási csoportvezető, Axiál Kft.)
  • 1450–1510 Kávészünet
  • 1510–1530 Riela – anyagmozgatás, szárítás és tisztítás egy kézből – Nagy Miklós (ügyvezető, Szegána Kft.)
  • 1530–1550 Az öntözés, mint fejlesztési irány, agronómiai, gazdasági és üzemeltetési kérdések áttekintése – Váradi Balázs (öntözési üzletágvezető, Magtár Kft.)
  • 1550–1610 3D talajnedvesség monitoring-rendszer fejlesztése a víztakarékos agrotechnika és a termésbiztonság fokozása érdekében – Tóth Zoltán (ügyvezető igazgató, Elcom Kft.)
  • 1610–1630 Magro.hu Nyereménysorsolás, a nyeremények átadása, fotózkodás
  • 1630– Kötetlen beszélgetés az előadókkal és a gazdákkal

*A programváltozás jogát a szervező fenntartja magának
Szervező:

 

 

 

További információ és jelentkezés: www.magro.hu/konferencia

A rendezvény hivatalos médiapartnere a MAGYAR MEZSGYE

Hozzászólás a cikkhez