Aktuális cikkek

Őshonos és intenzív húshasznú tyúkfajták ondóminőségének összehasonlítása

Bevezetés

Az 1950-es években az állattenyésztés struktúrája nagy változásokon ment keresztül. A háztáji gazdálkodást felváltotta a tervszerű, ipari termelés. A tenyészérték-becslést követő óriási mértékű szelekció és az ez által végzett párosítások, biotechnológiai és nemesítési módszerek alkalmazása a genetikai változatosság csökkenését okozhatják, mert hagyják kihalni azokat a genotípusokat, amelyekre jelenleg nincs szükség. Így a nagy hozamú hibridek térhódítása veszélyezteti az állati génkészlet változatosságát (Mihók, 2004). A régi háziállatfajták fennmaradását a nemzeti és nemzetközi génmegőrző, génvédelmi programok segítik, amelyek az alternatív fajták gazdasági jelentőségét ismét feltárják. Világszerte génbankokat hoznak létre a genetikai sokféleség fenntartása érdekében, ahol háziállatok géntartalékait, szövet- vagy sejtmintáit tartják, és őrzik. A magyar baromfitenyésztésben a génmegőrzés újabb iránya lehetne az őshonos fajták ex situ génmegőrzése, amellyel elkerülhető lehetne a többletköltségen túl a különböző természeti katasztrófák és betegségek óriási kártétele (Barna és mtsi, 2002). Az is bizonyos, hogy a génbanki állományok már a közeljövőben fontos szerepet játszhatnak új fajták és keresztezések, valamint a környezetkímélő tartásmódok és jó minőségű, hazai termékek (hungarikumok) előállításában (Szalay, 2004). Legyen szó akár génmegőrzésről, akár a fajták keresleti igényeket kielégítő korszerűsítéséről, szükséges az érintett fajták termelési paramétereinek minél átfogóbb ismerete.

Irodalmi áttekintés

Hazánkban valamennyi magyar parlagi baromfifajta céltudatos tenyésztése a XIX. század második felében kezdődött el.
A tenyésztőmunka eredményeképpen különböző, önálló fajták, fajtaváltozatok alakultak ki, de az eredeti tulajdonságokat szelekcióval és külföldi fajtákkal végzett keresztezéssel lényegesen megváltoztatták. Tehát a ma őshonosnak tekintett fajták csak részben hordozzák az eredeti parlagi fajták tulajdonságait, de a tenyésztők ezzel tették lehetővé, hogy génkészletük fennmaradjon és az utókor számára rendelkezésre álljon. Ezek a fajták a következők: fehér magyar, sárga magyar, kendermagos magyar és a fogolyszínű magyar tyúk. A szakírók egy része ezeket fajta -, illetve színváltozatnak, mások pedig külön fajtának tartották. Tőlük típusában is eltérő fajtának kell tekintenünk az erdélyi kopasznyakú tyúkot (Szalay, 2002).
A sárga magyar tyúk tenyésztésénél lényegében az egyszínű sárga tyúkokat válogatták ki, melyeket ezután szelektáltak és előfordult, hogy rokontenyésztésbe is vették őket. Nagy gondot fordítottak a tojástermelő képességének javítására is. A sárga magyar tyúk a Dunántúlon, illetve az Alföld és a Duna-Tisza köze táján volt elterjedt (Szalay, 2002). Már a korabeli tenyésztők közül sokan foglalkoztak a kendermagos magyar tyúk tartásával. A tenyésztési állományt a parlagi fajták kendermagos színváltozataiból válogatták ki és sokévi fáradozással nemesítették. Az ország északi részén volt a leginkább elterjedt rejtőzködő színe miatt, de az egész országban kedvelt fajta volt (Szalay, 2002).
A tenyésztés során a genetikai munka célkitűzéseit elsődlegesen a piaci igények, a kereslet határozza meg. A húshibrid tenyésztés során a legfontosabb szelekciós szempont a kiváló húskihozatal és a minél magasabb mellhús arány. A Tetra HB Color hibrid nevében a HB háztájit vagy „home broiler”-t jelent. Húshasznosítású, a közepes növekedésű hibridek közé sorolható. A hibrid tenyésztési programjának kialakítása során igyekeztek egyesíteni a magas élvezeti értékű húsminőséget a jó takarmány-értékesítéssel és megfelelő növekedési eréllyel. Szabadtartásban, valamint gyengébb minőségű takarmánnyal is kiválón termel, és jó húsminőséget állít elő (internet1).
A baromfitenyésztésben a szaporasági mutatók közül a termékenység az egyik legfontosabb faktor, hiszen ez határozza meg leginkább a tenyésztés gazdasági sikerét. A tojások termékenysége megközelíthető egyrészt a hímivar, másrészt a nőivar oldaláról. Hogy melyik ivar hatása jelentősebb a tojások termékenységében, a mai napig vitatott (Hocking és Bernard, 2000; Végi, 2013). Az biztos azonban, hogy a termékenységet a hímivar oldaláról az ondó minősége és a kakasok libidója (párzási hajlandóság) határozza meg.
A madár ondó sárgás-fehér színű folyadék, mely minél több spermiumot tartalmaz, annál kevésbé átlátszó. Az ejakuláció során az ondóvezetőben lévő ondó mintegy 2/3-a ürül ki naponta. A masszázs technikával nyert ondó mennyisége lényegesen nagyobb, mint amennyi a természetes ejakulációval ürül. Feltételezések szerint ez megközelíti a naponta tárolt ondó mennyiségét. A mesterségesen nyert ondó valószínűleg hígabb a természetes párzáskor kilövelltnél, mivel az eljárás során nagyobb mennyiségű plazmaszűrlet jut az ondómintákba (Péczely, 2013). Az ondó mennyiségére és minőségére a genetikai meghatározottságon túl sok környezeti és táplálkozási tényező van hatással, előzetes vizsgálataink szerint a spermatológiai mutatók fajták szerint is eltérnek. (Végi et al. 2008).
Jelen munkánk célja volt két őshonos magyar fajta spermatológiai paramétereinek felmérése, összevetve egy hústípusú hibriddel.

1. ábra – A/ Átlagos ondómennyiség (ml) és B/ motilitás a Kendermagos magyar, a Sárga magyar és a Tetra HB Color kakasoknál a, b, c P≤ 0.05

Anyag és módszer

Vizsgálatunk során a 35–46 élethét között, 12 héten keresztül monitoroztuk az 1 éves sárga magyar kakasok, kendermagos magyar kakasok és Tetra HB Color húshibrid kakasok spermatológiai mutatóit. Fajtánként 10–10 állatot egyedi ketrecekben helyeztünk el. Az állatok takarmányozására szabvány szerinti kakastápot használtunk, az őshonosok esetében ad libitum, míg a húshibridnél 125 g/nap adagban. A megvilágítás természetes fény mellett kiegészült mesterséges fénnyel is, összesen napi 16 óra időtartamban, 60 lux erősséggel. Az ondómintákat hetente kétszer gyűjtöttük Burrows és Quinn (1937) módszere alapján masszázstechnikával, az értékelést hetente egyszer végeztük el. Az ondóminősítésekhez mikroszkópos egyfunkciós vizsgálatokat végeztünk, az ondó mennyiségét pipetta segítségével, a spermiumok koncentrációját fotométerrel (Accucell, IMV) határoztuk meg, amelyhez előzőleg az optikai denzitás mértékéhez igazított tényleges sejtszámmal egy standard görbét állítottunk fel. A spermiumok motilitását egy 0–5 terjedő skálán szubjektív pontozással határoztuk meg, amely szakirodalomban is elfogadható értékelési rendszer, ha ugyanaz a gyakorlott személy végzi a minősítést. A spermiumok membrán-integritásának (élő/holt sejtarány), valamint morfológiai rendellenességeinek vizsgálatához anilinkék-eozin festés alkalmazásával keneteket készítettünk és mikroszkóppal, olajimmerzió alatt határoztuk meg az egyes rendellenes sejttípusok, valamint az elhalt sejtek %-os arányát.
Az adatok statisztikai elemzését a Statistica 7.0 program segítségével végeztük el. Az eredményeket ANOVA-val elemeztük, ahol szükséges volt, ott Fisher-LSD-t alkalmaztunk. A százalékban kifejezett és ábrázolt adatok esetén arcsin transzformációt követően (Harnos és Reiczigel, 2006) végeztük el az ANOVA tesztet.

Folytatás

Hozzászólás a cikkhez