Gyepterület termőképességének fejlesztése a fajtaismereten alapulva | Magyar Mezsgye | magyarmezsgye.hu
Aktuális cikkek

Gyepterület termőképességének fejlesztése a fajtaismereten alapulva

Hullámtéri gyep Tiszapüspökinél. (a szerző felvétele)

A gyepgazdálkodók érdekének szempontjából fontos a füves területek termőképességének ismerete, és tényadatok szerint ennek a termőképességnek a növelése.
A gyepek esetében élettartamuk szerint beszélhetünk rövid életű, illetve állandó gyepekről. Magyarország gyepösszterülete 2017-ben 803,8 ezer hektár, mely egy hosszú idősort tekintve ugyan alacsony mértékű – 2005. évben még 1056, 9 ezer hektár –, viszont a tavalyi 783,2 ezer hektáros statisztikai értéket figyelve területi növekedést mutat. Jelenleg a hazai gyepek közel ¼-e védett terület. A gyep fogalomkörében a gyepgazdálkodással (legeltetés, kaszálás) hasznosítható, többnyire takarmányozási szempontú területek hátrányban állnak a sportolás és egyéb közjó funkciót betöltő, javarészt pázsitfűvel állandóan benőtt területekhez képest.
A takarmányozási célt szolgáló gyepeket manapság döntő többségében rétműveléssel (kaszálás és legeltetés együttes alkalmazása az évben), kisebbik hányadát legeltetéssel hasznosítják, a kaszált zöldfüvet szárítással, vagy erjesztéssel tartósítják. Legeltetéssel az állattartó telepek és karámok közelében koncentrált területek kerülhetnek leginkább hasznosításra.
A hazai gyepek 90%-a természetes, vagy természet közeli. Országos területi megoszlásukat tekintve a gyepek 80%-a az Alföld kedvezőtlen adottságú részein helyezkedik el, mint a szikes-, (30%), réti-,(20%), öntés- és láptalajok (12%). Emellett találhatóak gyepek barna erdőtalajokon (20%), rendzina és homoktalajokon (3-4%), és jó termőképességgel bíró csernozjom talajokon (9%). Ezek alapján megállapítható, hogy a területek 70%-a produktivitásukat tekintve alacsony. A széna országos átlagtermése 1,3 t/ha, mely a szakírók szerint jelentős arányban javítható volna.

A gyepterületek az állattenyésztéssel szorosabb kapcsolatba a juh-, valamint a húsmarha ágazat terén kerülnek. A legeltetéses állattartás megfelelő gyepfű hozam esetén jelentősen képes csökkenteni a tartási, takarmányozási és állategészségügyi költségeket. Az ország gyepterületeire viszont az éves szinten hektikus csapadékeloszlás sajnálatosan rányomja bélyegét a rendszeresen aszályból adódó terméskieséssel, a gyepek nyári kisülésével korlátozza a gazdákat.
A gyepek termőképességének fejlesztéséhez mindenképp szükség van előzetes tájékozódásra szükséges a tartott haszonállatok igényeire vonatkozólag. A táji adottságok – mint az adott terület talajtani és domborzati tulajdonságai, a meteorológiai viszonyok – határozzák meg a természetes vegetációt, majd ehhez társul a gyepkezelés minőségi létének (vagy nem létének) limitáló ráhatása, valamint a hasznosítás módja és intenzitása.
A táji adottságok tekintetében a terület ökológiai fekvését, mint a talaj vízgazdálkodási képességet tekintjük elsődlegesnek. E szerint a területi fekvés lehet aszályos, száraz, üde, nedves és vizenyős. Fekvés szerint a fajtakészlet repertoárja eltérő. Az eltérő ökológiai fekvésű gyepek optimálisan alkalmazható fajainak sorát az (1.) táblázat tartalmazza. A talaj kémhatása tovább módosítja a természetes növénytakaró kialakulását. A gyepvegetációt alkotó legértékesebb növények a pázsitfűfélék (továbbiakban fűfélék), vagy a pillangósvirágúak családjába sorolhatók. A fűfélék hasznosíthatóságát a bokrosodási csomóból történő hajtásképzés és gyepben betöltött szerep szerint csoportosítják. A bokrosodási csomó hajtásképzési tulajdonságai szerint megkülönböztetnek laza bokrú, tömött bokrú és tarackos füveket.
A lazabokrú füvek értékes takarmányfüvek, bokrosodási csomójuk a talajfelszín alatt található. Magról könnyen terjeszthetőek, a telepítés utáni 1–2. évben hozzák a legnagyobb mértékű termést, 4–5 évig tarthatók termesztésben, mivel magpergés hiányában kiritkulnak a gyepből. A tömött bokrú füvek bokrosodási csomója a talajfelszín felett helyeződik, takarmányértékük jó. Termeszthetőségük nem mondható kedvezőnek, termésük nem fokozható agrotechnikai módszerekkel. A tarackos füvek értékes takarmányfüvek, bokrosodási csomójuk a talaj alatt fekszik, hajtásaik a tarackokból fejlődnek. Lazaborítású gyepet alkotnak. Legnagyobb mennyiségű termést a 2–3. évtől hozhatnak. Életképességük 8–10 évre számolt. Tarackjaikról folyamatosan megújulnak, a tarackok feldarabolódásával nagymértékben tudnak terjeszkedni.
A gyepben betöltött szerepük szerint a füveket morfológiai jellegük szerint aljfüvekre és szálfüvekre osztjuk. E szerint ítéljük meg a gyep elsődleges alkalmasságát a kaszálásos vagy legeltetéses hasznosíthatóságra. Az aljfüvek magassága átlagosan 30–50 cm magasak, sok tőlevelet fejlesztenek, rágást-tiprást jól tűrők (fennmaradásukhoz igénylik is) kedvezőek legeltetéses hasznosításra. A szálfüvek magassága jellemzően magasabb, mint 30–50 cm, rágást-tiprást nem jól tűrik, csekélyen alkalmasak legeltetésre, kaszálással hasznosíthatók. Telepíthetőségük és fenntartásuk rét típusú hasznosításra alkalmas.
A pillangós virágúak családjába tartozó gyepalkotók morfológiai szempontból lehetnek bokros- vagy indás herefélék. Optimális jelenlétük a gyepet borító fajok szerint 20–30%. Előnyös tulajdonságuk egyrészt a fehérjében gazdag magas beltartalmi értékük, másrészt a gyepnemez gyökérrendszerének szintjében való nitrogén megkötésében betöltött szerepük, mellyel a fűfélék kielégítő nitrogénellátásához járulnak hozzá.

Adott gyepterületen fellelhető növényfajok meghatározása terepi bejárással, növényhatározó könyvek segítségével részben, tájékoztató jelleggel elvégezhető. A fűfélék azonosítása (meghatározása) határozóbélyegeik alapján legbiztosabban a virágzás-magérlelés fonológiai fázisában végezhető el. Az ország számos területén a múltban végeztek a szakemberek növénytani felméréseket a botanikai indokokból lehatárolt flórajárások eltérő élőhelyeinek feltérképezéséhez. A múltbeli feltérképezések, tájökológiai leírások és saját terepi tapasztalatok szintén sokat segítenek a gyepterületek vegetációjának megismerésében, különös tekintettel a hasznosíthatóságának megismerésében. A korábbi és jelen tényadatok szerint a fajösszetétel összehasonlítható, melyből számos megállapítás és ajánlat tehető a későbbi optimalizált, a terület viszonyaihoz jól adaptálódó gyephasznosítási módokra vonatkozólag. Figyelemmel kísérhetők továbbá a gyepek hidrológiai viszonyainak esetleges változásai.
Ezekből az adatokból elsődleges véleményeket vonhatunk le a gyepterületeken természetközeli műveléshez felhasználható növényfajok számbavételével kapcsolatban. A gyepjavításra ezen eredményeken felül érdemes figyelembe venni a környező, hasonló viszonyokkal bíró gyepek fajtakészletét.

Gyepfelújításnál a vetőmag származhat:

  • Azonos adottságú élőhely füveiről
  • Kereskedelmi forgalomból

Az azonos adottságú, környező gyepek érett magját gépi aratással és kaszált szénával tudjuk begyűjteni. A kereskedelmi forgalomban direkt termesztett és nemesített fajok/és fajták magját szerezhetjük be.

A gyeptermesztés ráfordítás-, és hozamszint viszonyában beszélhetünk:

  • ökológiai/organikus (természetes úton létrejött, vagy célirányosan a területi adottságoknak megfelelően telepített gyep, melyen az ökológiai gazdálkodásra vonatkozó törvények és rendeletek által szabályozott rendszerrel termelnek)
  • extenzív (természetes vegetációt kihasználva; termésfokozás nélkül; a fajtakészlet megváltoztatása direkt módon nem történik),
  • félintenzív (a módszer alkalmaz felülvetést vagy újratelepítést; a természetes vegetáción tápanyag visszapótlást végez, ezáltal a fontosabb fűféle gyepalkotók felszaporodását eredményezve, párhuzamosan ezzel csökkentve a faji diverzitást, köztük a pillangósok arányát is; fő visszapótolt tápelem a nitrogén)
  • intenzív (e gyepek termésnövelése öntözéssel és műtrágyázással történik, jellemzően nagy termőképességű fajokat tartalmaznak, de szegényes, nagyrészt telepített fajkészletük)

A gyepfelújítás módjai között az alábbiakat alkalmazzák:

  • szénaterítéses/szénamurvás módszer
  • törés nélküli, direktvetéses módszer
  • gyeptöréses felújítás újratelepítéssel

A szénaterítéses módszer a tájban megtalálható fűfélék alternatív telepítési módszere, melyhez magérlelt növények kaszálékát terítjük a javítandó területre. Ezzel a módszerrel nehezen betelepíthető és kereskedelmi forgalomban nem kapható füvek magját is át tudjuk vinni a gyepbe. Optimális ideje június vége – július eleje, az anyaszéna betakarítása után van.
A meglévő gyepnemez törése nélküli direktvetéses módszer alkalmazott. Direktvetéssel a gyepből kiritkult, vagy adott környezeti adottságokhoz illő kedvező termőképességű, nagy életképességű fűfaj magját tudjuk közvetlenül és kíméletesen a meglévő gyepnemezbe, optimális vetésmélységbe juttatni. Alkalmas fajok: angolperje, fehér here, magyar rozsnok, nádképű csenkesz, vörös csenkesz, szarvaskerep. Az eljárás speciális direktvető gépekkel, vagy tárcsás csoroszlyás gabonavetőgéppel, aprómag adapterrel végezhető. Optimális végezhetőségi ideje a tavasz, illetve nyár vége, pillangós virágúak vetőmagja nélkül október második feléig.
A gyeptöréses-újratelepítéses felújítás nem a természetkímélő eljárások közé tehető, a gyeptörés optimális ideje június vége-július eleje, az anyaszéna betakarítása után van. A területet igény esetén szervestrágyázzák (istállótrágya 30–40 t/ha), azt keresztbeszántással beforgatják, és a területet az őszi magágykészítésig a területet gyommentesen tartják.
A hasznosítási módhoz az aljfű:szálfű: pillangós gyepalkotók aránya a gyepekben mindig igazodjon ahhoz, hogy a fűfélék gyepgazdálkodási tulajdonságait kellő mértékben ki tudjuk használni. Kaszálni kívánt területen ez az arány 20:60:20%, s a döntően legeltetett területen 60:30:20%-ra tehető.

A cikkhez tartozó táblázatokat itt találja: http://magyarmezsgye.hu/?p=5254

Irodalom:

http://www.ksh.hu/docs/hun/xstadat/xstadat_eves/i_omf003.html
https://www.primag.hu/tudastar/gyeptermesztes
http://provertes.hu/index.php/termeszetgazdalkodas/termeszetkimelo-gyepgazdalkodas/251-gyeptelepitesi-program
Izsáki, Z. – Lázár, L. (2004): Szántóföldi növények vetőmagtermesztése és kereskedelme. Mezőgazda Kiadó, Budapest. 566-568. p.
Kozák, L. (2011): Élőhely-kezelés. Debreceni Egyetem AGTC TÁMOP 4.2.1. Debrecen. 18-24. p.
Szemán, L. (2003): A Nemzeti Agrár-környezetvédelmi Program. „B”: EXTENZÍV GYEPGAZDÁLKODÁS. Független Ökológiai Központ (FÖK) – Szent István Egyetem Környezet- és Tájgazdálkodási Intézet (SZIE KTI). Budapest-Gödöllő. 7-23. p.
Szemán, L. (2006): Gyepgazdálkodási alapismeretek. MKK Környezetmérnöki szak egyetemi jegyzet. MKK NTTI Gyepgazdálkodási Tanszék. Gödöllő. 8-30. p.

Szilágyi Dániel
Mezőgazdasági mérnöki BSc szakos hallgató – Nyíregyházi Egyetem MATI

Hozzászólás a cikkhez