Legelőn tartás fontossága | Magyar Mezsgye | magyarmezsgye.hu
Aktuális cikkek

Legelőn tartás fontossága

A legeltetés az egyik leggazdaságosabb takarmányozási mód. Az lenne az ideális, ha a legelő és a legeltetés a szarvasmarha technológia szerves része lenne. Legeltetéssel az állatoknak nemcsak a takarmányigénye fedezhető, hanem olyan tartási mód, amikor az állatok edzettségét a környezethatások kedvezően befolyásolják.


Higiéniai szempontból a legelő a legkedvezőbb takarmányozási bázis, élettani szempontból, pedig a legkedvezőbb tartózkodási hely.
A jó legelőfű sok ízanyagot tartalmaz, ezt az állat jó étvággyal eszi (válogathat), rosttartalma kevesebb, mint a szénáé, így könnyebben emészthető és gyorsabban ürül ki az emésztőcsatornából. A legelő kevert füvének az aminosav és mikroelem összetétele változatosabb, mint a jó minőségű, de egységes összetételű szántóföldi növényeké.
A legelő növénytársulását az ott lévő egyes növényfajok, -fajták mennyiségét, arányát, takarmányértékét az éghajlat, a talaj, a hidrológiai viszonyok, a trágyázás, öntözés, gondozás és a legelőhasználat módja alakítja ki.
A legelő a rajta élő állatok számára elsősorban takarmányforrás, de egyúttal termelési környezet is.
A legeltetés az állatoknak kedvező környezethatást ad: a friss levegő, a napfény, a szabad mozgás, mind serkentően hatnak az anyagcserére, előnyösen befolyásolják a konstitúciót és az ellenálló képességet.
A legelőre járó állatok edzettebbek, hasznos élettartamuk hosszabb, ivari életük zavartalanabb, élénkebb, kevesebb közöttük a meddő, ritkább a nehéz ellés és az ellés utáni rendellenesség.
A legelő növényzetének higiéniai jelentősége
A legelő növényzetének biológiai értékéből állapítható meg legjobban a legelő helyes, vagy helytelen használata, valamint megfelelő, vagy hiányos gondozottsága.
A természetes legelőkön ideális esetben 50-70%-ban első és másod rendű pázsitfűféléket, 25-35%-ban pillangós virágú növényeket, valamint savanyúfüveket és gyomnövényeket, valamint mérgező növényeket találunk. Ha ezek aránya helyes az ki is elégíti az állatok igényét.
Pázsitfű: legértékesebbek. Ezek mennyisége és minősége szabja meg a legelő fűhozamát és állateltartó képességét. Jelentős az energia és foszfor tartalmúk, virágzás előtt a fehérjetartalmúk is igen nagy, bár meg sem közelíti a pillangósvirágúakét. Könnyen oldható cukrokat tartalmaznak, amelyek a bendőben könnyen fermentálódó energiaforrást jelentenek.
Pillangósvirágúak: nagy fehérjetartalmúak, karotinban, kalciumban, magnéziumban és egyéb biológiailag aktív vegyületekben igen gazdagok.
Kedvezőtlen környezeti hatásra romlik a flóra minősége, a növényféleségek közötti helyes arányban eltolódás mutatkozik. Ez esetben romlik az állat számára a biotóp, ami esetleg anyag és energiaforgalmi zavarokat vált ki, hiánybetegségek kialakulásának kockázata nő.
Ha kevés a csapadék túlsúlyba kerülnek a szárazságtűrő növények. Ezek gyengébb minőségűek, alacsonyabb vitamintartalmúak, kevesebb karotint tartalmaznak. Következményként ivarzási zavarok, meddőség léphet fel. E. coli okozta hasmenés, anyagforgalmi megbetegedések előfordulási gyakorisága nagyobb lehet.
A túl sok csapadék, vagy öntözés esetén a magas talajvíz a gyomnövényeknek és a savanyú füvek (sás) elszaporodásának kedvez. Ezek takarmányértéke csekély, táplálóanyagokban és biológiailag aktív vegyületekben szegények. Tartós egyoldalú fogyasztásuk következtében ivarzási zavar, meddőség léphet fel, tömegesen alakulhatnak ki csontfejlődési, emésztőszervi, kiválasztó szervi, anorganikus anyagforgalmi zavarok. A savanyú füvekben jelenlevő sok kovasav anhidrid azokat érdessé teszi, így gyakori a száj, a nyelőcső, a gyomor és bélcsatorna nyálkahártya sérülése, gyulladása. Étvágy, hozamcsökkenés jelentkezhet. A kondícióromlás elősegíti a parazitás fertőzés kiterjedését.
A vizenyős legelőkön gyakori az egyes pillangósvirágú növényféleségek tömeges elszaporodása, 50-60%-osra való növekedésük az állatok felfúvódását válthatja ki. A különféle Trifolium fajok napfényes időben fényérzékenyítő hatásuknál fogva bőrgyulladást képesek előidézni (ha 50%-nál nagyobb a herék aránya napsütéses időben istállózni kell, ui. napfény hatása káros lehet). A Korcs here és a Orvosi somkóró a szarvasmarhák és a juhok véralvadási képességét csökkenti. A fehér here és a vörös here tartós fogyasztása fitoösztrogén tartalmúk miatt rendellenes ivarzást, vetélést, meddőséget okozhat.
A talajféleségek fizikai, kémiai és mikrobiológiai jellemzői alapvetően meghatározzák a gyep takarmányértékét. Az erősen meszes, szikes, vagy éppen savanyú talajokon kialakult flóra hosszabb ideig való fogyasztása a hiányzó anyagok pótlása nélkül súlyos anyagforgalmi zavarokat idézhet elő. Ezek a területek rendszeres talajjavítást igényelnek.
Az öntözéses gazdálkodás során megváltozik a talaj vízgazdálkodása, szerkezete, kolloidkémiai és biológiai tulajdonságai. Így változnak a makro- és mikroelemek felszívódási viszonyai, csökken a termett növények mikroelem tartalma. Hasonlóan az erősen meszezett talajokon is csökken a mikroelem hasznosulás lehetősége.
A talaj ideális mikroelem tartalma és aránya csak megfelelő növényzet jelenlétében válik az állatok számára értékesíthetővé.
A különböző fajú állatoknak eltérőek az igényei a legelők iránt
A szarvasmarha a buja, levélben gazdag, finomabb, változatos gyepet kedveli.
A juhnak inkább a száraz fekvésű ősgyep való. Az igényesebb juhfajták jobb minőségű legelőt kívánnak. Mély fekvésű, vizes legelőre a mételykór és a tüdő-, gyomorférgesség veszélye miatt semmi esetre se hajtsunk juhot.
A ló a száraz talajú, nagy kiterjedésű, keményebb szárú füvet termő legelőt kedveli.
A különböző fajú állatokat és az eltérő hasznosítású csoportokat tartsuk külön legelőn. Higiéniai és állategészségügyi szempontból gondoskodni kell arról, hogy az itatóhelyeket (esetleg fürdető helyeket) más fajok ne használják.

Esze Tibor

Hozzászólás a cikkhez