A keltetés épületei és berendezései | Magyar Mezsgye | magyarmezsgye.hu
Aktuális cikkek

A keltetés épületei és berendezései

1. rész

A tojás mesterséges keltetése nem új keletű dolog, hiszen már i.sz.e. több mint 1000 évvel kialakult az egyiptomi és kínai civilizációkban. A kínai keltetési rendszer kétféle módszerre épült. Az egyiknél a tojásokat érlelődő trágyacsomókra helyezték és alommal betakarták. A fermentálódó trágya által kibocsátott hő elegendő volt a keltetéshez. A másik módszernél pedig a tojásokat agyagtapasztású kosarakban helyezték el, majd szalmával takartak le. A hőt faszénparázzsal biztosították. Az egyiptomiaknál is többféle módszert alkalmaztak. Az egyik megoldásnál a keltető sártéglából épült, melyben a kemencék és az alatta elhelyezkedő tojásoskamrák egy központi folyosóból nyíltak. A kezelő személy a folyosóról fűtötte és kezelte a tojásokat, illetve a kikelt csibéket. Ez a rendszer akár 90.000 tojás befogadására is alkalmas volt. Az ókorban kialakult keltetési módszereknél elsősorban a gyakorlati tapasztalatokra támaszkodtak, a tudományos megközelítés csak később valósult meg.
Az utóbbi évtizedekben tapasztalható technikai fejlődés, ezzel együtt a keltetés biológiájának mind jobb megismerése, valamint egyéb más tudományágak – elsősorban a mikrobiológia – eredményeinek felhasználásával egyre tökéletesebb keltetőgéptípusok jelentek meg.

A keltetőépület kialakítása

A keltetőépületek speciálisan erre a célra kialakított vagy esetlegesen átalakított létesítmények, amelyekben általában a keltetéssel kapcsolatban felmerülő összes egyéb tevékenység is elvégezhető. A munka hatékonyságát – és ezzel együtt a keltetés termelékenységét – nagymértékben befolyásolja a tervezés. A megfelelően tervezett keltetőépületben (keltetőüzem) a tenyésztojás belép az egyik oldalon, átmegy a tojáskezelés és a keltetés folyamatán, majd a másik oldalon távozik, mint naposállat. A keltetőüzem elhelyezésekor figyelembe kell venni az izolációs távolságot. Ez azt jelenti, hogy a legközelebbi baromfitelep nem lehet közelebb 2000 m-nél. Az építésnél figyelembe kell venni azt is, hogy az épületben az állat-egészségügyi, higiéniai előírások betarthatóak legyenek. Ezek alapján nem összpontosulhat az összes munkafolyamat egy közös teremben – mint ahogy ez korábban megszokott volt –, hanem a termelési folyamat egyes szakaszait az épületen belül elkerített termekben kell végezni. Ez a kialakítás azt is biztosítja, hogy elkerüljük a szennyeződések és fertőződések kialakulását.

1. táblázat – A keltetőhelyiségek alapterületei heti kétszeri berakás esetén
Forrás: Zoltán P.: Baromfihús- és tojástermelők kézikönyve, 1997

A munkák technológiai sorrendiségének kialakításakor érdemes az alábbi szempontokat figyelembe venni:

  • a tojás ne keresztezze a csibe útját, tehát az anyagforgalom egyirányú legyen,
  • a helyiségek sorrendje feleljen meg az egyirányú fekete-fehér útvonalas közlekedésnek, ezzel együtt tegye lehetővé a belső anyagmozgatás zavartalanságát,
  • a helyiségek a technológiai sorrendnek megfelelően közvetlenül kapcsolódjanak egymáshoz, lehetőleg azonos szinten,
  • a bújtatás külön helyiségben valósuljon meg,
  • lehetőség legyen az épület további bővítésére.

A keltetőtermekkel kapcsolatosan az egyik legfontosabb követelmény, hogy megfelelő méretű legyen. A hetenként kétszeri berakást megvalósító keltetőkben az 1. táblázatban található összefüggéseket célszerű kialakítani.

2. táblázat – Keltetőgépek technológiai előírásai légkeveréses keltetőgépekre bujtatásig
Forrás: Tóth L.: Állattartási technika, 1998

A keltetőgépek

A tenyésztojásokat kartondobozokba csomagolva szállítják be a keltetőbe. Ha nagyobb távolságról történik a szállítás, akkor közben gondoskodni kell a megfelelő hőmérsékletről (kb. 18 °C), valamint a relatív páratartalomról (75–80%). Miután a tojások megérkeztek, utána következik a tömeg, méret, alak szerinti válogatás. Ez után pedig oldat vagy gáz segítségével fertőtlenítik, majd szárítják a tojásokat. Szükség esetén a keltetőgépbe rakásig a válogatáson átesett tenyésztojásokat tárolni kell. A tárolás során fontos a megfelelő hőmérséklet és páratartalom. 7 napnál rövidebb tárolás esetén 18 °C-ot, 7–14 napos tárolás során 16–17 °C-ot, míg ennél hosszabb idejű tárolás esetén 10–11 °C-ot kell biztosítani. A relatív páratartalom megkívánt értéke 75–80%. A tárolási idő nagymértékben befolyásolja a keltethetőséget, ami 7 napnál rövidebb tárolás esetén 80% körüli érték, míg 20 napnál hosszabb tárolás esetén már csak kb. 30%-kal számolhatunk.
A keltetési folyamat lehet egy- vagy kétszakaszos. Az egyszakaszos esetében a tojás a kelésig ugyanabban a gépben marad, keléskor csak arra van szükség, hogy alátálcázzunk. A kétszakaszos keltetés esetén a tojások az előkeltetőből kelés előtt – pattogzáskor – az utókeltetőbe, az ún. bújtatóba kerülnek.
A keltetés során biztosítani kell a megfelelő mikroklímát (fizikai tényezők: hőmérséklet, páratartalom, szellőztetés), valamint a tojásokat is forgatni szükséges (mechanikai tényező). Ezek együttes hatására az embrió megfelelően fejlődik és az adott fajra jellemző időben kikel. A kelésig többszöri átvilágítással szokták ellenőrizni az embriók állapotát. A 2. táblázat a keltetőgépekre vonatkozó tájékoztató jellegű technológiai előírásokat tartalmazza.

Dr. Kovács Zoltán
okl. mezőgazdasági gépészmérnök
Nyíregyházi Egyetem
Műszaki és Agrártudományi Intézet

Hozzászólás a cikkhez