Aktuális cikkek

Több vidékfejlesztési pályázat feltételei is szigorodnak

Több vidékfejlesztési pályázat jelentkezési feltételei is szigorodnak – jelentette be a Miniszterelnökség agrár-vidékfejlesztésért felelős államtitkára a Borjog és bormarketing 2017 konferencián Budapesten.

Kis Miklós Zsolt jelezte, hogy eltérő okok miatt döntöttek a pályázati felhívások módosítása mellett: a fiatal mezőgazdasági termelők számára meghirdetett támogatás esetében azért kell szigorítani, mert egyes pályázatírók az elmúlt hetekben kormányhivatali igazolásokkal akartak visszaélni.
Elmondása szerint mivel lehetőség lett volna “néhány zsáknyi” gombatermeléssel indulni a pályázaton, megjelentek a “hirtelen gombatermesztővé vált” pályázók. A szigorítás eredményeként viszont csak azok jelentkezhetnek majd, akiknek 2016-ban már volt egységes kérelme, illetve ennek hiánya esetén azok, akik 2017 áprilisában – az újabb egységes kérelembenyújtás megjelenésekor – igazolják üzemméretüket.

A fiatal gazdák számára tavaly decemberben meghirdetett pályázat keretösszege 37,75 milliárd forint, jelentkezni március 16-tól lehet 40 ezer eurónak megfelelő összegre – tájékoztatott az államtitkár.

A másik változás a borturizmushoz kapcsolódik, az agrárvállalkozások több lábon állását lehetővé tevő diverzifikációs pályázatnál úgynevezett lehatárolási probléma adódott. Eredetileg nem mezőgazdasági vállalkozások is indulhattak volna a pályázaton, ugyanakkor nekik a Gazdaságfejlesztési és innovációs operatív program (Ginop) és a Versenyképes Közép-Magyarország operatív program (Vekop) is adhat forrást, így ebből a pályázatból kizárják őket. Ezáltal csak az agrár mikrovállalkozások pályázhatnak majd elsősorban egyéb, nem agrárcélok, például a falusi turizmus fejlesztésére, szálláshelyek bővítésére – ismertette az államtitkár. Kis Miklós Zsolt elmondta: számtalan egyéb pályázati lehetőség lesz meghirdetve, idén március 31-ig még több mint 70 milliárd forint értékben, amelyek zömére borászok is pályázhatnak majd. Az államtitkár előadásában beszámolt a 2020-ig tartó Vidékfejlesztési Program február 21-i adatok szerinti állásáról. Tavaly szinte az összes pályázati felhívás megjelent, az 1300 milliárd forint mintegy 90 százalékára lehet pályázni és a források több mint harmadáról már döntés is született, valamint 25 pályázat zárult le mintegy 750 milliárd forint értékben. Az idén ötödik alkalommal megrendezett szakmai konferencián egyúttal együttműködési megállapodást kötött a források hatékony elosztása érdekében a bormarketing területén amúgy is összedolgozó Hegyközségek Nemzeti Tanácsa és a Magyar Turisztikai Ügynökség. A dokumentumot a szervezetek elnökei írták alá.

Forrás: MTI

Mentés

Mentés


Hozzászólás a cikkhez